A lakások villamos hálózata a létesítéskor valósul meg. Ennek a kialakítása nagymértékben meghatározza a későbbiekben való használhatóságát az elektromos hálózatnak. Ehhez természetesen hozzájárul, hogy mekkora terhelésű fogyasztókat helyeznek üzembe. Az elektromos hálózat terhelhetőségében szerepet játszik a vezeték anyaga, keresztmetszete és hossza is.
Ezért jól méretezett hálózat - mint ahogy korábbi cikkeimben is írtam – áramköri kiosztásában is jelentős szerepe van.
Célszerű a nagyobb terhelésű fogyasztókat mindenképpen külön áramkörre kötni.
A többi fogyasztókat pedig arányosan szét kell osztani. Minél több áramkörre bontjuk szét a lakást, annál több lehetőséget kínál a későbbi üzemeltetés és javítások során. Igaz ez növeli a költségeket, de későbbiek során ez megtérül.
Nézzünk néhány gyakorlati hibát, melyekkel a hibaelhárítások során találkoztam.
Sok lakásban a régebbieknél jellemzően 1,5mm2 keresztmetszetű alumínium vezetékkel szerelték a lakásbelső hálózatát. Az alumínium vezetéknek a terhelhetősége messze alatta van a mai villamos berendezések energiaigényének tekintetében. Tovább súlyosbítja a helyzetet, hogy a vezetékkötések sodrottak. Ami a használat és a nagyobb terhelés hatására szétég. A bizonytalan, laza kötés végett megnövekszik a vezeték átmeneti ellenállása. Ezért égett szag és sercegő hangok mellett a bizonytalan érintkezés miatt villognak a lámpák, vagy szakaszosan működnek a gépek. Emiatt tönkre mehetnek a villamos berendezések és fenn áll a veszélye a villamos tűz keletkezésének is.
A háromfázisú rendszerek esetén a nulla vezető ily módon való szakadása során megemelkedhet a feszültség. Amely nulla vezető szakadásakor tönkre mehetnek a villamos fogyasztók. Előfordulhat több százezer forintos kár is.
A 1,5mm2 alu vezetéktől eltérően 2,5mm2 alu vezetékkel is vannak szerelve a régi lakások. A különböző keresztmetszetű vezetékek összekötése szakmai hiányosságokra is utal. Mivel a különböző keresztmetszetű vezetékek terhelhetősége más és más. Vannak olyan esetek, amikor a réz és alu vezetékeket összesodorják, itt biztosra vehető az üzemzavar keletkezése. Ez csak idő kérdése, hogy mikor következik be a hiba. Az alábbi képen látható a réz és alu vezeték szakszerűtlen össze kötése.
A képen látható piros és zöld sárga színű vezetékek helytelen alkalmazása. A piros vezeték régen a védő vezető volt, a mai szín jelölés a védő vezetőre zöld sárga. Az egészben az volt itt az érdekes, amikor lekövettem a vezetékeket, hogy nem védő vezető volt, hanem nulla vezető.
Az elosztó szekrények jellemző hibái között a csavaros kötések meglazulása is jellemző. Tudni kell, hogy minden csavaros kötés idővel meglazulhat.
Ezért időnként utána kell húzni a csavarokat.
Ez ugyan olyan hiba jelenséget okozhat, mint az előzőekben felsoroltak.
A hiba jelenségeket lehetne tovább is sorolni, de helyette inkább néhány hasznos tanáccsal szolgálnék, amivel csökkenteni tudjuk a váratlan üzemzavarok keletkezését.
A karbantartásról előre gondoskodni kell. Így a csavaros kötéseket utána kell húzni, főként az elosztó szekrényben évente. A festési munkák kezdése előtt mindenképpen nézessük át egy villanyszerelővel az elektromos hálózatot. Itt lehetőség van a kötések átvizsgálására és a hálózat esetleges korrekciójára. Lehet, hogy egy nagyobb fogyasztó került beépítésre, amit már a régi hálózat nem bír el. Ilyenek a klímák, tűzhely , sütő, bojler, stb.
A felülvizsgálatkor a villanyszerelő megismerve a villamos hálózatot és terhelését hasznos tanácsokkal tudja önöket ellátni. Melyet önök mérlegelnek és döntenek. Itt felmerülhet például az elosztó szekrény felújítása, a hálózat át huzalozása, vagy teljes illetve részleges felújítás is.
Mindenképpen nagy hangsúlyt kell helyezni a megfelelő érintésvédelem alkalmazására, mert ez adott esetben életet is menthet.
A cikkben leírt néhány gondolattal a figyelmet szerettem volna felhívni, hogy figyeljünk az elektromos hálózatunk műszaki állapotára. Mert ezzel a későbbi kellemetlenségektől tudjuk megszabadítani magunkat.
Tetszik írásunk? Oszd meg közösségi oldaladon, hogy mások is elolvassák! LIKE
Vissza a villanyszerelő magazinba